/Ellenfényben/
Ezek a papírok nem az én
papírjaim. Rendezni ezeket sosem fogom.
Miután elmentetek gyorsan elpakoltam azt a kis maradékot is, ami
teljesen mentes volt a kultúrháztól, ’rendet’ raktam és csináltam egy
kereszthuzatot. A fejemben nem tudok.
Ezekről a papírokról nincs jó
emlékem, sem az időről, ami körülöttük volt. S abból az időből vannak emberek,
akiknek visszaköszönni sem akarok, nem hogy köszönni. Semmilyen közösséget nem
kívánok velük, még fizikait sem egy légtérben.
Nem emlékszem az évre pontosan,
talán 1983. volt. Az lehetett, mert akkor vettük a sátrat és mentünk el a
Mátrába, majd onnét Hajdúszoboszlóra. ’Szabadságáról visszarendelem.’ – jött a
távirat nagy megdöbbenésre. Mi hárman maradtunk Szoboszlón, Ő hazajött egy vagy
két napra. Visszatérve szűkszavú volt, fegyelmit indítottak ellene. A ’Napokon’
abban az évben Vasarely szitanyomatokból kiállítás volt. Szabadság előtti
utolsó este bontották a kiállítást. Nem tudom, ki volt, aki elpostázta vagy
szállította. Tény, hogy két kép hiányzott és ezt a két képet a szekrényében
találták meg. Annyit mondott az egészről, észrevette, valaki beleturkált a
kiállítási anyagba és félretette ezeket a nyomatokat. A fegyelmi lezárult
szeptember környékén. Nem beszélt róla. Nem tudom, találsz-e bármit is erről a
papírok között. Ő pedig közös megegyezéssel kérte a munkaviszonyának
megszüntetését. Jóhiszemű, jogcím nélküli
lakáshasználók lettünk, a következő év tavaszán már az Akácfa utcában laktunk. Ez
volt az eocén-program hozadéka, 60 lakás, 60 tanácsi bérlakás. A nagy lakások
senkinek sem kellettek. Velünk élt már Nagymami és nekünk erre szükségünk volt.
Emlékszem, Noémi mutatta meg. Pontosan azt a lakást néztük meg, amibe később
költöztünk. Ezt már én intéztem egyedül. Néhány héttel később elmentünk
mindannyian megnézni.
Sosem éltünk nagy baráti körrel,
különösen itt nem. Mégis voltak, akik ezután elmaradtak mellőlünk. Akik maradtak,
máig megmaradtak. Az sem volt egyszerű, amikor a Kossuth téren átvágva azt hallottam
két suhanctól, hogy V. Vasarelyt lopott. Kiborulva mentem be Pistához vagy
Ilonához. Akár mellettem is lehettetek volna és hallhattátok volna Ti is…
Helyettese? Volt helyettese.
Utána vezető lett. Miként viselkedett ebben az ügyben? Nem tudom. Csupán csak
sejtem. Valamiért sértve volt-e, bántva volt-e? Bosszú volt-e benne? Ezt sem tudom. Csak azt,
hogy kinevezték évvégén (a következő év elején?) annak ellenére, hogy nem
tartották alkalmasnak az állás betöltésére.
Még most is elgondolkodtat, vajon
mennyit ér egy szitanyomat? Miért is kellett volna az? Hova lehetett volna tenni?
Valahol a dossziékban van
Vasarely. A kiállítás meghívóján saját aláírással. Elment – emlékszem –
valamelyik budapesti kiállítás megnyitójára, s ott íratta alá. Aki megtalálja,
azé lesz.
Máig sok bennem a miért, s az,
hogy igazándiból erről a történetről ki tudna valóságot mondani…
Érdekes, maradt mindezek után
Pista, Ilona (a főnökei voltak), maradtak Vojáék, megmaradt János. Viszont
eltűntek Székelyék, Csizmadiáék… Nem szeretem, ha Laci rám mosolyog és hív a
kórusba énekelni. Nem csupán a beszűkült hangszálak miatt. Sosem fogom elfelejteni
a Josquin valamelyik évfordulóján Székely Zolival előadott csasztuskáját.
S mindez semmit sem von le abból,
hogy a ’Napokat’ Ő találta ki. Járt utána, ágált, veszekedett érte,
kigazdálkodta, támogatókat gyűjtött. Ha kidobták az ajtón, visszament az
ablakon. Megírta az előterjesztéseket, a határozati javaslatokat. A jubileum
alkalmából megidézett szöveg egy testületi határozat kiragadott része lehetett.
Olyan része, amely a jubileum napján is megállt a helyén.
Nekem ez volt az elégtétel.
Látni fogod, amikor átnézed, hogy
a munkáiban mindig ott van az átgondolt, szakmailag részletesen kidolgozott és alaposan megindokolt, igényes program egy településért, a település lakójáért, az emberért.
Nem pakolok ki semmit, nem
borítok senki elé semmit.
Sok a tüske.
Sértett vagyok.
Indulatos lennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése