Itt marad

'Ülünk, ülünk a mindenség szélén, tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?'  
Ülünk, ülünk két különböző kontinensen, a világháló mellett, egy-egy monitor előtt és nézünk bele a semmibe. 
'És várunk, csak várunk szomjasztó várásban, átalfolyik rajtunk a világosság...'

Karácsony közeledtével nem engedheti meg az ember magának a haragot. Különösen nem, ha az a harag nem is nevezhető igazán haragnak. Csupán csak felindulás. Hirtelen felindulás. Alapvetően részemről. Felelőssége van annak, aki farkast kiált. Mindegy, honnét teszi. Belülről-é avagy kívülről. Mindkettőre ugrom. A nyolc hónapos felfüggesztés véget ér. 
S most ez az ötéves levelezés is véget ér. 
Sértés, bántás és indulat nélkül.

És így jó.

Nincs arra szükség, hogy magunkat cenzúrázva írjuk leveleinket. Folyton folyvást felülvizsgálva, dicsekedtem-e, sértettem-e, bántottam-e... Leveleink feltehetően - mások által - felülvizsgáltak. Nem reagáltál az utalásomra, s ebből megértettem, amit értenem kellett. Közös megegyezés, a politikát kerüljük. Miközben mindketten ugyanazokat a képeket látjuk, cikkeket olvassuk. Ide gondolsz és oda gondolok. Nem szörnyülködsz a Blaha Lujza téri sorban álláson. Nem írom Neked, ezek a sorok nap mint nap ott vannak a város különböző terein, s ha összeraknánk mindet, pontosan ilyen hosszú lenne akkor is. Érzem a számonkérést és a szemrehányást. Érzem a kimondatlan kérdést, miként tudsz ott élni, drága barátném. Számon kéred a közös szellemiséget. Megállapítod, hogy a véleményeltérés erre a közös szellemiségre rácáfolt. Pedig nem volt véleményeltérés. Csak két különböző élethelyzet. Két különböző kontinens. A hétköznapjaim ismertsége. Továbbra sem tudok meghatódni a kivándorolni szándékozók, a kivándoroltak nyilatkozatain. Tudom és tőled tudom, hogy nem könnyű. Mégis azt mondom, nem megoldás. Nem ez a megoldás.

Említed a dicsekvést. Rögtön föllapozom az emlékezetem. Tudtommal nem dicsekedtem. Írod, aki itt él már nem is veszi észre. Mivel is tudnék dicsekedni? Talán az unokáimmal? Ha róluk írok, nincs bennem ilyen szándék. Tőlük kapom a feladatom. Örülök, ha nyomot, jelet hagyhatok. Sokat beszélek róluk és örömmel teszem. Ezt is mellőzöm a levelezésből.

Lennének még a bajok, az aggodalmak, a testi-lelki nyavalyák. Miért is terhelnélek mindazzal? Te sem teszed. S egyébként is rögvest, újra ott lennénk a politikánál. Abban pedig megegyeztünk...

Marad az időjárás. Valóban kellemes november volt a szokásos, szörnyű, szürke, nyirkos novemberek helyett. Ó, persze! Decemberben itt a böjtje hosszú, szürke, nyirkos hetekkel. Ezt az anticiklont nem lehet megúszni. Sohasem. Jön a válasz: 'Ne félj, a tél megfog gyötörni,/Mint máskor, hogyha akar.' Jelenteném, de visszafogom magam, hogy nyugalom, a grófi szérűn a helyzet változatlan. Metaforák sejtekbe épülten. Helyette érdeklődöm, kérdezek. Segíteném a levelezést. Hivatkozom a közelgő napfordulóra, s arra, hogy onnéttól már akár a tavaszt is várhatom.

Tudom, egyedül vagy éppen. Tudod, mindig egyedül vagyok. Számolom a napokat. Próbálom visszafogni a türelmetlenségem. Kérdésekre választ nem kapok. Nem küldök zenéket, a világhálóra Te is felmehetsz. Nem küldök semmit, megegyeztünk kizárjuk a politikát. Írhatnék Szilajról. Akár most is. Hiszen napok óta figyelem, fakul a palaszürke, bohócos orra. Kevesebbet eszik. Válogat. Aztán ma látom, amint fekszik az első teraszon, kinyúlva, kényeskedve, mint egy úriasszony a havi baja idején. Tökéletesen rátapintok a lényegre. Tüzel és előadja a szenvedőt. Számolok. Közben olvasom, hogy a szukák mindenkivel összevissza, de a komondor szukák monogámok. Atyaég! Szilaj szívszerelme szomszédom blökije, egy bullterrier származék. Keresem a kiválasztott komondor kan gazdájának telefonszámát. Írhatnék Celesztinről is. Elfoglalja a kanapé felét és állát a karfára téve szundikál álló napon keresztül. A kasztrálás ellenére éjszakánként csavarog, Szilveszter délutánján sérült manccsal szedtem össze az utcán. Macskalányok után kajtatott.

Ezek napközbeni apró villanások. Csak itt leírva foglalnak sok helyet.

Karácsonyra a fülem ad ötletet. Braduari. Öregen, kopott hanggal, a szokott, lógó ülepű nadrágjában. Szándékosan ez, és nem a film. Hozzá a dóm havasan. Dehogy várok elismerést ezért. Teljesen felesleges. Inkább bántó. Örülök, hogy felismered. Ez a dal a várakozás, a készülődés izgalmát eleveníti fel bennem. Gondoltam, ez közös. Nem sért semmit.

Rövid párbeszéd a szilveszteri tűzijátékokról meg kölcsönös jó kívánságok. Tudom, az év eleje sosem egyszerű. Tudom, most készíted a német adóbevallásod. Virtuális bökés egy animációval. Meglepetésemre műkritika jön. Nem, nem olvastam a várományos díjakról. Egyáltalán nem érdekel egyetlen várományos sem. Nem azért küldtem.

A biztosítékot a levél helyetti képsor veri ki. A munka szép. És nem ezért. Tudom, hasznos. Jobb lett volna, ha külön küldöd nekem és külön Babukának.  Egyszerűbb egy jelzés, ahogy később jön is az utolsó levélre.

Nem lehet úgy írni, hogy folyamatosan revideálom magamat. A bizalmatlanság nem épít semmiféle kapcsolatot.  Elképzelhető, amint írtam az elején, hogy mindketten ülünk, ülünk és… Mégis jobb ez így.

Marad a Braduari dal. Örökre. Visszahozza a készülődést, a várakozást, a találkozást. Vasárnap a dómban  együtt imádkozunk. Még felbuszozunk a piazzáléra.