Veszeteséglista

Ma levelet váltottam A/Gy-vel. A levélváltás óta fejembe jár a veszteség. A veszteséglista. 

Húszas éveinktől kezdve folyamatosan vesztünk magunkból valamit. Ezt bizony sokáig észre sem vesszük.

Eszembe  jutott erről a történelmi idők embere, akinél az átlagéletkor bizony meglehetősen alacsony volt és már a negyvenest, de különösen az ötvenest öregnek tekintették. Ma  felháborodom még a gondolaton is, hogy hatvan évemmel öregnek tartsanak. 

A veszteségeim viszont szaporodnak évről évre.  Nem csak belsőmből, környezetemből is. Nyugodtan beszélhetek veszteséglistáról. Ismerősök, kollégák, osztálytársak, barátok, rokonok kerültek erre a listára. Amikor apám jutott ide, védtelennek éreztem magam. Amikor a társam, akkor koordináta nélkülinek. A lista folyamatosan bővül. Egészen addig míg egyszer rá nem kerülök valakinek a veszteséglistájára. Onnantól nekem  nem lesz több veszteségem.

Elhessegettem magamtól a gondolatot gyorsan.

Belefogtam ebbe, belefogtam abba. Túlzottan eredményesnek nem mondható a napom. Folyamatosan visszatértem a veszteségekhez. 

Celesztin, a macskám tegnap este kikívánkozott. Olyan határozattan nyavíkolta vágyát a kinti világ után, hogy nem tartottam/tarthattam vissza. Lefekvés előtt szólongattam többször, de nem jött elő. Ma reggel macskahányást találtam az első terasz mellett lecsómaradékkal. Lecsót nem adtam a macskának, jött a következtetés: a macskát valaki más eteti! Először eteti, etetgeti, s még a végén befogja magának. Ismét szólongattam a macskát. Semmi jel. Valamikor a délelőtt folyamán megjelent a tiszafán. Nem jött le. Nem csodálom, három kutya leste felajzva a macskavadászat lehetőségétől. Aztán eltűnt. Újabb hívásra sem jelentkezett. 

Nem. Nem akarok veszteséget! Kivártam, kiválasztottam, neveltem, bolhátlanítottam, féregtelenítettem, beoltattam macskanyavalyák ellen. Jól tartottam mindig, sokat játszottam vele, megszoktam a jelenlétét. Hiányozna a neszezése, hiányozna a kedveskedése, hiányozna a vadász a házból. Az egyetlen hímnemű a közvetlen közelemből. A kandúrok kedves állatok. Nem egyszerűek, de kedvesek.

Jól összeszidtam magam. 

Nehogy már! 

Van ennél komolyabb gond. Marcsi barátném jutott eszembe az övsömörrel, a költőien kifejezett mondatával, hogy a belsejét féreg rágja. Aggódóvá tett már vasárnap. Aggódóvá tett az is, hogy nem ismertem fel őt az ámerikai képeken. Egy idegen embert láttam a fotókon. Marcsi öt évvel idősebb tőlem. Ennyi lenne még nekem? - gondoltam. Nem. Ennyire gyorsan nem szabad öregedni! Marcsit fel kell hívnom. Vissza kell rángatnom a világba. Nem zárkózhat be, nem zárkózhat el. Hívtam legott. Harmadik fiát várta ma estére. egy hétig itt lesz az országban, ott lesz nála. Tele várakozással készítette délután a vacsorát. Nem megy orvoshoz egy hétig. Nem izgul. Teljes vérképet csináltattak a nyavalya megjelenésekor, csak a húgysav volt magas. Nem kívánja a húst, nem is eszi, jobb lett így az emésztése. Már nem erős a fájdalom és különben is jön G.! 

A veszteség, az aggódás továbbra is a gondolataimban maradt. Újra macska. Kimentem a kertbe és megtaláltam őkelmét napozva a féltetőn. Lecicegtem onnét, elkaptam a grabancát és becipeltem a házba. Nem tűnt éhesnek. Becsuktam az ajtókat és házi fogságra ítéltem. 

Ismét előjött A/Gy. 

Most a Gy-ike. Milyen furcsa! Ő egyértelműen GY! Láttam. Vajon hogyan viselte ezt a megszólítást? Ki tudja? 

Erről ment a gondolat tovább a tegnapra, hisz' jött a szerelő és mikor kiderült feketén, fehéren, hogy megfeledkezett rólam a többszöri sürgetés ellenére is, meg azt is hitte, hogy már régen és folyamatosan működik a kazán, lemagdikázott. Egészen addig asszonyom voltam. Nofene! (Egyébként mindig utáltam a Magdikát. Kizárólag Apámtól viseltem el. Nála ez természetes volt. Ezért lett kizárólagos. Egész életemben Magdi voltam Megszoktam. Akikkel jól tudtam együtt dolgozni, Magdának szólítottak, szólítanak a mai napig. Volt főnökasszonyom, Ilona kezdte a magdázást. Rajtam maradt. Ez az együttműködő formája a nevemnek. Legjobban a Magdolna megszólítást kedvelem (be kell vallanom, szeretem a nevem anyakönyvi formáját). Ebben viszont ott a távolságtartás. A távolságtartás közel áll hozzám. Megfelelő távolságokban  érzem jól magam általában.  Aztán van még kevés barátnak a Molnár, egy tágabb körnek a KisMolnár. Ezek azonban  másról szólnak. Igaz, itt távolság sincs.)

Szóval a szerelő. 

Családi közjáték után csöng a bal fülem. Jó hírt hallok,  bújik elő tolakodóan a babona. Szól a telefon. Magdika! Uff! Hallgatom. Várhatóan (ezt én írom) holnap délután, öt után jön a gáz MEÓ. Itthon leszek. Nagyszerű. (Ettől még ugyan nincs kazán, mert kell  a márkaszerviz is a beindításhoz, de innentől van remény! Melegre, meleg vízre! Otthonosságra.) Nem kérem ki magamnak a magdikázást. Pedig bánccsa (így) a fülem. 

Már jut energia leányom buksijára is. Egyébként hiányoznak a fiúk. Csütörtök óta nem láttam egyet sem közülük. 

EP-t olvastam az elmúlt másfél hónapban. Egyszerre több könyvét is. Van, amit először ( A szív segédigéi, Egy nő, A szabadság nehéz mámora), s van amit többedjére (Hrabal könyve, Semmi művészet). Nem találom a Harmonia Caelestist. Kölcsön nem adtam. Nem is szoktam kölcsönadni. Nem tudom, hol van? Nem tudom, hová tűnt? Még a  nehéz mámorából van vissza egy kevés, ezért olvasnivaló után kellett néznem. EP után szabadon Mészöly Miklós felé fordult a kíváncsiságom. (Megvallom, még nem olvastam.)
Ez hiány! 
No, végre valami hiány és nem veszteség! 
A hiányt pótolni lehet.

Levettem a polcról a Szárnyas lovak-at. (Szépirodalmi Könyvkiadó 1979.) Már az első mondat megkapott: 'Tikos Rákhel mondta egyszer a hajnalra,  hogy "megjöttek a szárnyas lovak" - de lehet, hogy az egész csak egy álom mérgezése, a Bálint-híd csurgójánál már tegnap ott ült egy varjú.'
Felejtem a veszteséglistát, most jön Mészöly időszaka.

Ősz van. 

(Itt alant Celesztin kismacskaként, növendékként és pofátlanként.)