Működés közben

Állunk Szilajjal az első teraszon, várjuk lábászerzsikét. 

Szilaj tudja, valaki jön. Bagózom. Elnyomom a cigarettát, rákönyökölök a korlátra. Szilaj is felteszi a  két mellső lábát és ágaskodik. Húzza magát felfelé. Jól látható, nem akar lemaradni tőlem. Mikorra sikerül felkepesztenie, egyszerűen lemancsol. Leszedem a mancsait a korlátról, megmagyarázom neki, az ő magassága - az igazi - a négylábas magasság, azt mérje össze velem, ne ezt a kepeszkedést. 

Míg várunk a pedikűrösre eszembe jut a levél, amit ma reggelre kaptam.

Ismerkedem. Társkeresek. (Vagy párkeresek?) Mindegy. Keresek. Napok óta bámulta az adatlapom Lm-ből Béla. Tegnap hatszor nézte meg a reglapom ez a 67 éves úriember. Gondoltam, segítek, küldtem egy levelet azzal, hogy egy ilyen hatos sorozat után megkérdezem, nem kellene elkezdenünk ismerkedni. Ez a kezdeményezés feszélyez engem - írtam neki -, idegen számomra, döntse el, válaszol-e, akar-e ismerkedni. Reggelre jött a válasz, letegezve, bölcsnek nevezve, e-mail címmel, telefonszámmal, hogy hívjam fel vagy írjak neki. 
Na, ja! 
Máris!

Lábászerzsike dolga végeztével  megy. Leülök a gép elé küldök egy válasz mail-t azzal, hogy napközben elfoglalt vagyok, este hét, nyolc körül utolérhet. Küldöm a telefonszámot is. Vonalast, mert ő is vonalas számot adott. (Nálam erről a számról semmit nem lehet megtudni, igaz a mobilról sem.)

Telik, múlik a nap, intézem az intéznivalóimat, teszem a tennivalóimat, legfontosabb a TIGÁZ meósa. Őt nagyon várom. Késik, de ideér. Minden rendben. Szerintem semmit sem csináltak ott a pincében a szerelővel. Állítólag a nyomáspróba megvolt. A konyha ablakából bekukkantottak kintről a régi csonkolásra. Minden rendben. Jegyzőkönyv nincs, még sok helyre mennek. Majd hozza a szerelő. Jó.- gondolom magamban. Jöhet a márkaszerviz.

 - Délután levél jött Bélától. Bemutatkozó levél. Életrajz. Születés hol és mikor, szülők, tesó, iskolák, házasságkötés, gyerekek (megnevezve és életkorral), unokák (megnevezve és életkorral), munkahelyek. Befejezés: 'Egy kertes családi házban lakom,viszonylag nyugodt,csendes,rendezett körülmények között,-egyedül.-az öngondoskodás és önellátás kényszerűsége meghatározza napi teendőimet.

A bensőmben felgyülemlő,feszitő érzelmeimet szeretném önzetlenül pazarolni arra,aki elfogad,--akivel a szeretet kölcsönös elkötelezettséggel ötvözhető.' Már a bevezetés is remekbe szabott szóvirágokat tartalmaz. A záró cikornya önmagáról beszél. Nem szólva a tegezés és az önözés keveredéséről (valószínűleg egy sablon levelet vágott bele ebbe a zengeménybe), s a magdikámozásról.

Korábban megnéztem az adatlapját. A kép arckép, nyílt tekintetű ember rajta. Nem taszító. A másik képről (unokával) megállapítható, nem hízott el, a nadrágszíj helyén van.  A bemutatkozása szimpatikus. Arról szólt, hogy egyedül maradt. Írt a családi szerepkörökről. A társról. Annak hiányáról. Az utolsó mondata sok (sokk?) volt az előbbiek tükrében. 'Nézetem szerint az emberi jellem értékét a tisztesség, becsület, kikezdhetetlen erkölcsi összetartozás és az egymás iránti önzetlen elkötelezettség teheti magasztossá.' Alapból ezzel a magasztossággal volt gondom. A magasztos távol áll tőlem. Az emberi jellem értéke a kikezdhetetlen erkölcsi összetartozással és az egymás iránti önzetlen elkötelezettséggel a magasztos vetületében? 
Nem, mondtam magamnak, nem pimaszkodunk! Így ír. Meg kell nézni, hallgatni, milyen az ember. - 

Nyolc előtt leülök a géphez, bejelentkezem a weblapra. Néhány perc múlva csöng a telefon. Felveszem, bemutatkozom. Bemutatkozik Béla, letegez és lemagdikámoz. (Csak a miheztartás végett jó tudni, Magda néven regisztráltam és felhívtam az urak figyelmét, hogy berzenkedem a tegezéstől. Az urak - egy kivételével - nem olvastak, olvasnak adatlapot. Béla sem.) Pár perc után felveti, hogy igen drága dolog számára a telefon, nem tudnám esetleg visszahívni? Éppenséggel vissza tudom hívni, interneten jön a telefon, a vonalas állomásokkal az egy órán belüli beszélgetés benne van a szolgáltatás díjában, nem kell utána percdíjat fizetnem külön. Visszahívom. Hallgatom. Beszél. Nem érdeklődik. (Azért közben kiderül az alapképzettségemmel rokon végzettsége van. A közös téma ez alkalommal is adott. Innentől hasonlítok. Van alapom hozzá.) Nem kérdez rólam semmit. Sorolja a maga igazságait a sérelmei nyomán. Visszaigazolást vár. Kitérek, hümmögök, ühümözöm... Félidőben megunom. Elhallgatok. Uff, figyel! Megkérdezi, mi van? Bejelentem, ellentmondok. Megindoklom. Újabb igazságok, újabb ellentmondások. Hétköznapi dolgokról. A világról. A világ működéséről. Politikáról. Országvezetésről. A gazdaságról, annak működésképtelenségéről. Következtetem a beszélgetésből, sokat néz Tv-t. Kicsit anakronisztikus vélemények. Lelassult már. Még nem zárt, de már nem nyitott. Prezentálja magát. Továbbra sem érdeklem. Beszél. Van kinek beszélnie. Elszomorodom. Ennyi. Beszélése vége felé megszakítom és elmondom, hogy féltem ettől a telefontól, féltem attól, hogy miről szól majd, lesz-e egymásnak mondanivalónk. Megállapítom, hogy beszélt. Megkérdezem, mit tudott meg rólam. Meglepődöm. Elsőként említi a határozottságom, az önállóságom. Észrevette a nyitottságom, a széleskörű érdeklődésem, tájékozottságom. (Ez utóbbi kettő nem annyira széleskörű - állítom magamban.) De mindez nem baj, nyugtat meg. Ez a mondat  helyemre rak. 

Tudom, hatvan éves vagyok, a bőröm már nem feszes, a húsom már nem ropogós, nyavalyáim is vannak. Egyetlen vonzerőm a kényszerű gatyamosás átvételének lehetősége... 

Társat keresek, társat keresnék kölcsönösségre, együttgondolkozásra, egymásra figyelésre, cinkosságra, összecsengésre. 

Veszeteséglista

Ma levelet váltottam A/Gy-vel. A levélváltás óta fejembe jár a veszteség. A veszteséglista. 

Húszas éveinktől kezdve folyamatosan vesztünk magunkból valamit. Ezt bizony sokáig észre sem vesszük.

Eszembe  jutott erről a történelmi idők embere, akinél az átlagéletkor bizony meglehetősen alacsony volt és már a negyvenest, de különösen az ötvenest öregnek tekintették. Ma  felháborodom még a gondolaton is, hogy hatvan évemmel öregnek tartsanak. 

A veszteségeim viszont szaporodnak évről évre.  Nem csak belsőmből, környezetemből is. Nyugodtan beszélhetek veszteséglistáról. Ismerősök, kollégák, osztálytársak, barátok, rokonok kerültek erre a listára. Amikor apám jutott ide, védtelennek éreztem magam. Amikor a társam, akkor koordináta nélkülinek. A lista folyamatosan bővül. Egészen addig míg egyszer rá nem kerülök valakinek a veszteséglistájára. Onnantól nekem  nem lesz több veszteségem.

Elhessegettem magamtól a gondolatot gyorsan.

Belefogtam ebbe, belefogtam abba. Túlzottan eredményesnek nem mondható a napom. Folyamatosan visszatértem a veszteségekhez. 

Celesztin, a macskám tegnap este kikívánkozott. Olyan határozattan nyavíkolta vágyát a kinti világ után, hogy nem tartottam/tarthattam vissza. Lefekvés előtt szólongattam többször, de nem jött elő. Ma reggel macskahányást találtam az első terasz mellett lecsómaradékkal. Lecsót nem adtam a macskának, jött a következtetés: a macskát valaki más eteti! Először eteti, etetgeti, s még a végén befogja magának. Ismét szólongattam a macskát. Semmi jel. Valamikor a délelőtt folyamán megjelent a tiszafán. Nem jött le. Nem csodálom, három kutya leste felajzva a macskavadászat lehetőségétől. Aztán eltűnt. Újabb hívásra sem jelentkezett. 

Nem. Nem akarok veszteséget! Kivártam, kiválasztottam, neveltem, bolhátlanítottam, féregtelenítettem, beoltattam macskanyavalyák ellen. Jól tartottam mindig, sokat játszottam vele, megszoktam a jelenlétét. Hiányozna a neszezése, hiányozna a kedveskedése, hiányozna a vadász a házból. Az egyetlen hímnemű a közvetlen közelemből. A kandúrok kedves állatok. Nem egyszerűek, de kedvesek.

Jól összeszidtam magam. 

Nehogy már! 

Van ennél komolyabb gond. Marcsi barátném jutott eszembe az övsömörrel, a költőien kifejezett mondatával, hogy a belsejét féreg rágja. Aggódóvá tett már vasárnap. Aggódóvá tett az is, hogy nem ismertem fel őt az ámerikai képeken. Egy idegen embert láttam a fotókon. Marcsi öt évvel idősebb tőlem. Ennyi lenne még nekem? - gondoltam. Nem. Ennyire gyorsan nem szabad öregedni! Marcsit fel kell hívnom. Vissza kell rángatnom a világba. Nem zárkózhat be, nem zárkózhat el. Hívtam legott. Harmadik fiát várta ma estére. egy hétig itt lesz az országban, ott lesz nála. Tele várakozással készítette délután a vacsorát. Nem megy orvoshoz egy hétig. Nem izgul. Teljes vérképet csináltattak a nyavalya megjelenésekor, csak a húgysav volt magas. Nem kívánja a húst, nem is eszi, jobb lett így az emésztése. Már nem erős a fájdalom és különben is jön G.! 

A veszteség, az aggódás továbbra is a gondolataimban maradt. Újra macska. Kimentem a kertbe és megtaláltam őkelmét napozva a féltetőn. Lecicegtem onnét, elkaptam a grabancát és becipeltem a házba. Nem tűnt éhesnek. Becsuktam az ajtókat és házi fogságra ítéltem. 

Ismét előjött A/Gy. 

Most a Gy-ike. Milyen furcsa! Ő egyértelműen GY! Láttam. Vajon hogyan viselte ezt a megszólítást? Ki tudja? 

Erről ment a gondolat tovább a tegnapra, hisz' jött a szerelő és mikor kiderült feketén, fehéren, hogy megfeledkezett rólam a többszöri sürgetés ellenére is, meg azt is hitte, hogy már régen és folyamatosan működik a kazán, lemagdikázott. Egészen addig asszonyom voltam. Nofene! (Egyébként mindig utáltam a Magdikát. Kizárólag Apámtól viseltem el. Nála ez természetes volt. Ezért lett kizárólagos. Egész életemben Magdi voltam Megszoktam. Akikkel jól tudtam együtt dolgozni, Magdának szólítottak, szólítanak a mai napig. Volt főnökasszonyom, Ilona kezdte a magdázást. Rajtam maradt. Ez az együttműködő formája a nevemnek. Legjobban a Magdolna megszólítást kedvelem (be kell vallanom, szeretem a nevem anyakönyvi formáját). Ebben viszont ott a távolságtartás. A távolságtartás közel áll hozzám. Megfelelő távolságokban  érzem jól magam általában.  Aztán van még kevés barátnak a Molnár, egy tágabb körnek a KisMolnár. Ezek azonban  másról szólnak. Igaz, itt távolság sincs.)

Szóval a szerelő. 

Családi közjáték után csöng a bal fülem. Jó hírt hallok,  bújik elő tolakodóan a babona. Szól a telefon. Magdika! Uff! Hallgatom. Várhatóan (ezt én írom) holnap délután, öt után jön a gáz MEÓ. Itthon leszek. Nagyszerű. (Ettől még ugyan nincs kazán, mert kell  a márkaszerviz is a beindításhoz, de innentől van remény! Melegre, meleg vízre! Otthonosságra.) Nem kérem ki magamnak a magdikázást. Pedig bánccsa (így) a fülem. 

Már jut energia leányom buksijára is. Egyébként hiányoznak a fiúk. Csütörtök óta nem láttam egyet sem közülük. 

EP-t olvastam az elmúlt másfél hónapban. Egyszerre több könyvét is. Van, amit először ( A szív segédigéi, Egy nő, A szabadság nehéz mámora), s van amit többedjére (Hrabal könyve, Semmi művészet). Nem találom a Harmonia Caelestist. Kölcsön nem adtam. Nem is szoktam kölcsönadni. Nem tudom, hol van? Nem tudom, hová tűnt? Még a  nehéz mámorából van vissza egy kevés, ezért olvasnivaló után kellett néznem. EP után szabadon Mészöly Miklós felé fordult a kíváncsiságom. (Megvallom, még nem olvastam.)
Ez hiány! 
No, végre valami hiány és nem veszteség! 
A hiányt pótolni lehet.

Levettem a polcról a Szárnyas lovak-at. (Szépirodalmi Könyvkiadó 1979.) Már az első mondat megkapott: 'Tikos Rákhel mondta egyszer a hajnalra,  hogy "megjöttek a szárnyas lovak" - de lehet, hogy az egész csak egy álom mérgezése, a Bálint-híd csurgójánál már tegnap ott ült egy varjú.'
Felejtem a veszteséglistát, most jön Mészöly időszaka.

Ősz van. 

(Itt alant Celesztin kismacskaként, növendékként és pofátlanként.)

A legkisebb királyfi

Domonkos jön (mit jön? hozza az anyája!) heti kétszer, kedden és csütörtökön. 

Itt tölt nálam egy, másfél, két órát. 

Ketten vagyunk. 

Már nem foglalkozik azzal, hogy merre tűnt el anyája, nem les az ajtó felé. Játszunk csipcsipcsókát, hovászaladtanyulacskát, énekelek neki cirmoscicajajt.

Érkezéskor nagy a hangja, máris repül át a karomba. 

Ne! 

Ne csináljak mást, ne menjek pisilni, ne hozzak kanalat, ne igyak vizet, ne figyeljek semmi másra csak kizárólag őuraságára! 

Időnként van macska és megnézzük a kutyákat.
Rázza a konyha ablakában a szélhárfát, szemrevételezi a virágokat, büdöskét, enciánt a dévavárban.
Megeszi a délutáni gyümölcsét.

Aztán bekússza a teret. 

Csattog a tenyere a kövön, a parkettán. 

Megyünk a játékokért a sarokszobába. Hozzuk a légycsapót, a matrjoskát, illetve annak maradékát és az italos dobozok tetejét. Fantasztikus játékok! Kezdődik a zörgés-börgés. Először. Majd jön a belepakolás. (Füles üres mézesköcsöge és a lyukas lufi... ) Mindenbe mindent rakni. Szétszedni. Más variációt keresni. A babákból tornyot lehet építeni. Végül a szajré lekerül a parkettára. Várja, vegyem föl. Határozottan fogja és löki a kezem a ledobott holmik felé. Leteszem. Néhány dolgot összeszed, feladja. Ismét felkéredzkedik. Ismét ledobál mindent. Az összeszedett holmikból új variáció. Megpróbálja utánozni. Helyette lesz másik variáció. Elindul, csattog a tenyere a parkettán, a kövön. 

Megtorpan. 

Visszafordul. 

Újabb tenyércsattogás. 

Leül. 

Tapsikol. 

Integetek. 

Visszainteget. 

Textilkönyben keressük a maci orrát, szemét, fülét, száját. Keressük Domonkos orrát, szemét, fülét, száját. Nagymama orrát (no, ezt nem nehéz, van neki) szemét, fülét, száját. Megismételjük a kutyusos párnán. Itt a kutyus, végigsimogatjuk. Magához öleli. Kinyitja a száját. Még nem igazi a puszi. (Ezt csak a kutyusos párnával csinálja.) Természetesen a kutyusnak is van orra, szeme, füle, szája. Leginkább a kutyus melletti virágok izgatják és a kutyus feje körüli lepkék. 

Felfigyel a kutyák ugatására. 

Következik az ablakpárkány. 

Nappaliban. 

Előszobában. 

Sarokszobában. 

Ott a legjobb. 

Ott vannak a fiúk által kisajátított kincsek a játékpolc tetején. Domonkos is szeret a játékpolc tetején. Két ablakpárkány egyszerre! HŰ! Nagyon jó! Ilyenkor lehet  innét oda, onnét ide pakolni!

Lassan vége a látogatásnak. 

Domonkosnak halk a hangja. 

Ketten voltunk.

A magunk sajátságos módján beszélgettünk.

A semmiről

Annyi minden jár a fejemben.

Mérges vagyok, (mit mérges!) dühös vagyok egy rossz vers miatt!

Dühös vagyok a nevetséges lihegés miatt.

Dühös vagyok a dicsekvőre.

Dühös a kekeckedőre.

S közben az egésznek nincs jelentősége. 

Semmi.

Csak!

Utálom: a dicsekvést, a kekeckedést, a dilettantizmust.

(Ez utóbbit különösen lírában!)

Annyi minden jár a fejemben napközben. 

Nem büntetem magam és nem büntetem cvíderségemmel a remélt olvasóm sem.

Megyek olvasni.

Olyat, amit megérdemlek.

Olyat, aki megérdemel engem, az olvasót.

Annyi minden jár napok óta a fejemben...