Heltai Gáspár: Egy juhpásztor gyermekről - 83. fabula

'Egy pásztor gyermek legeltöti vala a juhokat egy dombon. Ez gyakorta kiáltani kezde a szántóknak: Tolvaj, tolvaj, ne hagyjatok, ne hagyjatok, mert a farkas jött a juhok közikbe. Hallván azt a szántók, elhagyák szántásokat és a gyermekhöz sietének mindnyájan, hogy megszabadítanák a juhokat a farkastól. És mikoron odamentenek volna, ottan kacagni kezde a gyermek, és megneveté a szántókat, miért hogy megcsalta volna őket. Ez kedig gyakorta lőn. Nem sok idő múlva ugyan valóban eljöve a farkas és szaggatni kezdé a juhokat. Ottan kiáltani kezde a gyermek: Tolvaj, tolvaj, ne hagyjatok jó uraim, mert a farkas mind leszaggatja a juhokat. De a szántók nem hívék a gyermeknek beszédét, miért hogy azelőtt hazugságával gyakorta megcsalta vala őket. És mikoron senki nem jőne segítségre, és a farkas nagy sokat leszaggatna a juhokban, odafutamék, hogy a pálcával elűzné a farkast. Látván a farkas, hogy csak gyermek volna, reája tére és őtet is lemará. Ekképpen vévé a hazugságnak hasznáját.

ÉRTELME

E fabula erre int, hogy az ember az igazmondást szeresse és kövesse és a hazugságot gyűlölje és eltávoztassa. Kiváltképpen az ifjak. Mert szidalmas dolog a hazugság, miképpen szép jószág az igazmondás. A hazugság soha nincsen szégyen és kár nélkül. A hazugsággal általmehetni az országon, de nem jöhetni vissza. Aki egyszer hazugságban találtatik, vaj ki nagy kárt vall, mert másszor, ha szinte igazat mond is, azért ugyan nem hisznek néki.'

A hitbizomány

Affrancba! - gondolom magamban ahogy a konyha ablakára nézek. Celesztin ül ott, tekintete szemrehányó. Mondhatni, mérges. Affrancba, Celesztin! Nem látod, dolgom van! Töltöm a húst, enyém az ünnep első napja, ebédre várom a családot. Celesztin tekintete továbbra is szemrehányó. No, jó! - gondolom magamban és megyek, nyitom a terasz ajtaját. Sáros a lába, ne az ablakon jöjjön be. Semmi. Celesztin sehol. Cicc! - szólok neki. Még mindig semmi. Kinézek, s látom, Szilaj karikában ül a konyha ablaka alatt, szemeit Celesztinre függeszti, majd rám néz szemrehányóan: Affrancba, mikor engeded már be a művészbejárón? Meddig őrizzem még? Óh! - kapok a fejemhez. Celesztint beengedem a konyhaablakon, a művészbejárón és teszem a dolgom tovább.
Eszembe jut Pamacs, a puli. (Húsvét után tért örök nyugalomra, leszolgálván 13 évet a portán, a családnál.) Pamacs szerette a rendet, tartotta a rendet. Nem érdekelte, hogy ember-e, gyerek-e, macska-e, akire ügyelni kell. Egy a lényeg, a rend! Nevelte a kutyákat, semmibe véve azokat kétéves korukig, s ha valamelyik kitért, kíméletlenül fültövön harapta. Kussolt is mindegyik, amikor kapott. Kivéve Szilajt. Szilaj féléves korában szembefordult Pamaccsal, kikérte magának a regulát. Pamacs öreg is volt  már, gyenge is, beteg is, de az elsőbbségét nem adta. Harcolt keményen, míg bírta. Aztán elvonult a féltető alá, hátra a kertbe, utolsó heteit ott élte. Azt hittem és reménykedtem, Szilajt még Pamacs felneveli, megtanítja neki a regulát, a rendet, amit ezen a portán, ennél a családnál tartani kell. Szilaj konok, makacs állat. Naponta többször játszuk el, ki is az úr ennél a háznál. Meglepődve vettem észre, hogy a gyereket félti és védi. Bokszos csak arra gondol, milyen jó is lenne a Kétévest egy kicsit körül hízelegni, amikor megkapja a magáét a gondolatért. A Kétévest védeni kell! - prezentálja Szilaj. Hívom, keresem Celesztint, valahol csavarog, nem jön elő. Aztán hallom Szilaj ugatását a hátsó teraszon. Celesztin megkerült, itt van, engedjem már be! A macska mozdulni sem mer az ablakpárkányon, egy lehetősége van, be kell jönnie a házba. Pamacs védte így a Nagyokat, Pamacs istápolta a kandúrkodásba szédült Herceget hajnali háromkor felugatván a házat, itt van a három napig csavargó miákoló, csináljatok vele valamit. Pamacs fogadta be Herceget törött csípőjével éjszaka és ápolta másnap reggelig. Pamacs zavarta el Bokszost a vizet ivó Jaroszlávtól azzal, hogy ha állat eszik, iszik nem bántjuk. Igaz, a megriadt Jaroszlávot már együtt kergették meg Bokszossal...
Szilaj, a komondor, ki tudja, hogyan, miként és mikor mégis megtanulta a regulát.

Hitbizomány! - jut eszembe. Ez a pásztorkutyák hitbizománya. Megtanulják, mi a fontos a gazda számára. Megtanulnak vigyázni rá. Hitbizomány. Elidegetníthetetlen. Nem felosztható. Nem terhelhető. A pásztorkutyák családján belül öröklődő tulajdonság.
Kizárólagos tulajdon.
Becsüljük meg.

Nekünk embereknek is szükséges lenne egy-két dologban hitbizományra.
Nem. Nem a tulajdonra gondolok. (Habár jó lenne az is!) Gondolok az összetartozásra, a felelősségre magunk és mások iránt. A hitre. Emberben. Szépben. Jóban. Értékben. Gondolok a kölcsönösségre, az odafigyelésre. A türelemre.
Kommunikációs háború folyik.
Még eltart egy ideig.
Kizárólag rajtunk múlik, mi lesz a vége, s mit hiszünk el.
Kizárólag rajtunk múlik, használjuk-e a józan eszünket mindenféle pártállás, politikai máz és maszlag nélkül.
Lehetséges, hogy a hitbizomány anakronizmus?

Hétköznapi

Sosem olvastam tematikusan a lágerekről, a Gulágról, Recskről.

Valószínűleg nem is fogok, mert mindegyik a hétköznapjaimban él a mai napig. Időnként az ünnepekben, mint ma is. 

A szó szokványos értelmében nincs áldozat, kivéve apai nagyapámat.  Az viszont nem bizonyított, csak feltevés, hogy őt is a Duna jege alá tették a szerbek Újvidéken. Apámék a Vöröskereszt révén kerültek vissza szülőfalujukba és nevelték tovább a nagyobbak a kisebbeket. A legkisebb kivételével, akinek születése után apai nagyanyám öngyilkos lett. A legkisebbet örökbe fogadta nagyanyám húga és annak férje. Heten voltak. Gyerekkoromban erről az oldalról sokat és sokszor hallottam: 'milettvolnaha'. Talán a legidősebb nagybátyám kivételével mindegyik nagyobb, tehetősebb életet, tehetséget képzelt  magának. Szerintük a legkisebb vitte legtöbbre. Iparművész lett. Ismerte a művészvilágot, nagy ember volt testvérei szemében. Talán azzal nem gondolt egyikük sem, élete zsákutcába futott még kamaszként, amikor (mert mindig van egy jóakaró) megtudta, hat testvére van, s ettől a hat testvértől megfosztották őt. A házassága felbomlott, gyereke sosem született. Nagy karriert nem csinált. Testvérei mindig sóvárogtak az élete iránt. 

Anyai nagyanyámat a háború vége felé közönséges tüdőgyulladás vitte el. Anyai nagyapám katona volt, majd a háború után szovjet hadifogságba került. Németországból az amerikaiak haza küldték őket azzal, hogy térjenek vissza, szabad az országuk. Hazaérvén az oroszok szedték össze őket és vitték el innét hadifogságba. Ogyessza környékére került, onnét jött haza csontig soványodva feleségének halálhírére, két félárva gyerekéhez. Gyorsan asszony után nézett, ebből a családból azonban már kimaradt Anyám. Visszatért anyai nagyszüleihez, akik nagyapám távolléte alatt a gyámjai voltak. Kamaszként vesztette el az anyját és ezt a mai napig nem heverte ki. Tőle mindig azt halottam: 'hanemhaltvolnamegazanyám'.

Apám és Anyám megtalálták egymást. Össze is házasodtak. Háttérben az egyik oldalról egy 'sárgatál' nagynénivel, két nagyon fura nagyanyával, a másik oldalról két kemény természetű nagyanyával. Apám nagynénjei válogatott fúriák voltak. 

Összeházasodtak és nevelték Apám kisebb testvéreit. Egyszerre hármat. Születésem után vitték el Apámat katonának. Anyám ott maradt három kamaszgyerekkel és velem. Volt valamennyi földecskéjük is, pár kislánc anyai örökség, illetve szülői örökség. A beszolgáltatások idejét élte egyedül. A megmaradt hagymáját adta el, amikor alkalom adódott az elismervényre írt kilók számát megszaporítani. A zsákok darabszámáról megfeledkezett. Gyorsan kiderült. Ezért történt vele, ami történt. Segítettek volna neki, de nem volt rá lehetőség. Példát kellett statuálni. 

Hétköznapi fasizmus - jutott eszembe ma délelőtt és ennek kapcsán az is, hogy létezett hétköznapi kommunizmus. 

Talán ezért nem olvastam tematikusan  Buchenwaldról, Auswiztról, a Gulágról és Recskről. És nem is fogok. Ott van nekem Újvidék és ott van nekem a szülőfalum, Apám és Anyám élete. 

Pamacs

Pamacs élt 13 évet, öt hónapot és öt napot.
Egy portán, egy családnál szolgált 13 évet és közel három hónapot.
Kutyatársa volt Roxán, alias Roxika. Nevelte Bertát, a komondort, Bokszost, a keveréket és megismerte Szilajt, aki elvette tőle az elsőséget. 

Húsvét előtt

http://youtu.be/39xzdBCA4c0


Nem.
Nem Babits.
Vannak még szentségek.
Lesznek is.

A dolog csak úgy, egyszerűen arról szól, nem érzem, nem várom húsvétot.
Talán a hosszúra nyúlt tél miatt? A hideg miatt? A szél miatt? Az ismét kilátásba helyezett hóesés miatt?
Nem tudok válaszolni.
Az tény, hogy a húsvétvárásban benne van a nap, benne van a szél, benne van a föld szaga, Benne vannak a virágok...   ... és benne van az itt-ott bujkáló zöld.
Egy hét múlva nagyszombat. Épp' arra gondoltam, hogy nincs semmi elképzelés bennem a salátára, a süteményre, az ünnepi ételre, amikor a Face-n megláttam a Máté passióból ezt a korált. Trudi tette föl. Most itt szól körülöttem a teljes mű.
Régen írtam ide. Máshová sem írok. Valamiért nincs fontossága.

Dióverés, hólapátolás

Szép élet a házasélet, különösen a lakóházas élet!

Tizennegyedik éve, hogy családi házban lakom. Megáldott/megvert a sorsom ezzel a házzal, gondolom magamban sokszor.

Az utca, ahol áll a ház,  a malommal szembeni zsákutca, közel a vasútállomáshoz. 12 éven keresztül minden munkanapon /és sokszor szombaton is/ jártam az utat télen, nyáron naponta kétszer a vasútig és onnét vissza. Ennek az útnak egy szakasza a főutca. Nem panaszkodtam senkinek a járda minőségéről, nem panaszkodtam senkinek a téli havas, csúszós járdák miatt. Először jött a malom. Télen a havat sosem takarították le. Majd a vasútállomás utcája. Nyaktörő reggeli, esti gyaloglások. Az állomás peronjairól már szólni sem érdemes.

Korán indultam, amikor a lakók még aludtak.  Még nem takarították el a havat, még nem szórták föl a házak előtti a járdákat . /Tisztelet néhány kivételnek./  Későn jöttem, akkor már behúzódtak a házaikba, a redőnyöket mindenütt lehúzták. A járdák állapota általában változatlan volt. 

Ebben az időszakban a nem jártam a város központjában, nem tudtam, milyen lehet a helyzet ott. 

Nem ismerem a település köztisztasági önkormányzati rendeletét. A szokásjog alapján úgy gondoltam /gondolom most is/, a járda takarítása, a síkosság elleni védelem az ingatlan tulajdonosának, bérlőjének a feladata. Indulás előtt télen hóesésben első dolgom volt a ház előtti járdáról eltakarítani a havat. Ha napközben esett, hazatelefonáltam szomszédattiláéknak és megkértem, előttem is söpörjék le a havat. Kamaszfiúknak jól jött a zsebpénz kiegészítése, sokszor megtették kérés és honorárium nélkül is. 

Két éve nem járom ezt az utat. Nem hiányzik. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy a főutcán és város központjában sem jobb a helyzet. 

Ma reggel elindultam.

Jöjjön hát a helyzetjelentés.

Első akadály: átkelni a főutcán a malommal szembeni zsákutcából. Járda csak a páros oldalon van ezen a szakaszon. Az út mindkét oldalán a hókotró által letolt latyakos hó. A malom bejáratánál hatalmas víztócsa. Lábmosás nélkül nem lehet megúszni még nyáron sem egy kiadós zápor után. Most impregnált túrabakancsban kíséreltem meg az átkelést. A malom mellett a járdán a tegnap leesett, alaposan letaposott hó. Majd a kis köz bejárata. Ugyanaz a helyzet. Az utána következő két családi ház előtt szintén. Az egyik házból éppen kifelé pöffeszkedik a tulajdonos az úton álló autójához. Látszik, siet. Borika és Szomolányi boltja előtt fekete a járda. Van, akinek még fontos! Tovább a zebráig változatlan hóhelyzet. A zebránál nem kíséreltem meg az átkelést, inkább a Tatai útnál, döntöttem magamban. A lehető legrosszabb döntés volt. A zebránál ott a feltolt havas latyak, a másik oldalon nemkülönben. Csak megjegyzem halkan a másik oldal két tujája között ősz óta feltorlódott, nagy kupac avar hever. A Face-n már többször volt róla szó. A tujákról is. Magam is szóltam miatta. Nem a Face-n...

A sarokház mindkét oldalán, a frissen nyitott pizzéria előtt takarítatlan a járda. A húsboltnál, az utána következő lakóháznál tiszta. Tiszta volt még a gazdabolt előtt, aztán a vas-műszaki áruházig mindenütt letaposva a tegnap esett hó. A köz, ami a piachoz, a CBA-hoz vezet, maga a piac és a parkoló takarítatlan. 

Átkelés a Rossmanntól az OTP-ig, majd a Bocskai utcán, a legrosszabb álmaimban se jöjjön elő! Nem volt jobb a helyzet a Kossuth térre kivezető kis köznél sem. A Kossuth utcában, a rövid szakaszon ahol mentem, a Posta előtt tiszta volt a járda. Újabb átkelés a hókotró által letolt latyakban a Kossuth tér sarkán lévő zebránál. A volt 'fehérház' mindkét oldalán takarítatlan a járda. Vastagon letaposott hó. 

Csak három percet késtem. Az útviszonyokhoz képest jó időt 'futottam'. 

Hazafelé a főutca páratlan oldalán jöttem. A 65. házszámtól a 115. házszámig letisztított, fekete járdán. Minden háznál jó szívvel gondoltam a gazdájára.

Volt időm morfondírozni. 

Nem érdekel, hogy a településnek hol lakik a polgármestere, nem érdekel, hogy melyik párt delegálta. Az viszont igen, hogy a településnek nincs gazdája. 
Nem gazda  a település vezetése, nem gazda a település lakója. 

Sírunk, rívunk, kesergünk és panaszkodunk. Áhítjuk, vágyjuk a jobblétet, a gazdagságot, a könnyebb életet. Nagyon mennénk már Európába. Nagyon szeretnénk már ott lenni Európában. Felhánytorgatjuk, hogy egyetlen politikusunk sem tett/tesz érte. Szemrehányást teszünk, mindegyikük a maga zsebére dolgozik pártállástól függetlenül...

Pedig.

Nem vagyunk különbek náluk mindaddig, amíg a házunk előtt a járdán ott van a tegnap leesett hó. És még mennyi ilyen történés van a mindennapok során. Mennyi ilyen történés, ami csak rajtunk múlik...

Egy önkormányzati rendelet a köztisztaságról semmit sem ér, ha nem hatályosul. Semmit sem ér, ha maga a település vezetője/vezetése nem figyel arra, ami a dolga volna. Az irányításra, koordinálásra, a számonkérésre, az ellenőrzésre. 

Városkánkban tegnap esett a hó. 

Nem több 10-15 centinél.

Tudom, két fölösleges dolog van a világon,  a dióverés és a hó eltakarítása...

Lószőr partvis fanyéllel

Nem tudom, hogy jól esik-e...

A délelőtti hólapátolás pálinkaszünetében megtudom, Celesztin már volt szomszédzsófi jöttmacskájának a hátán... Azt is megtudom, hogy lidikarettenetesenrandakandúrja (ezen a vidéken alfa hím) nem bántotta Celesztint. Valószínűleg kisfiúnak nézte. Előtte egy másik kandúrt alaposan helybenhagyott. Celesztin sérelmezte a semmibevételt és kikezdett lidikarettenetesenrandakandúrjával. Nem maradt alul! Majd ezek után szomszédzsófi megkérdezte, hol lehet venni lószőr partvist fanyéllel. Emlékszik még arra, amikor megkértem a vejemet - látván leányom háztartásának hiányát -, hogy vegyen a helyi gazdaboltban lószőr partvist fanyéllel. Ely visszakérdezett: - Lószőr partvist? Fanyéllel? S lehet azt venni? Hogyne lehetne! Szomszédzsófi is vásárolt egyet és egy új hólapátot, mert a régi fából van és tapad rá a hó. 

Ez volt ma a társadalmi élet. 

A szomszédsággal figyelünk egymásra. 

Még midig nem tudom, jól esik-e?

Fél kilenctől majdnem féldélig lapátoltam és lapátoltam és lapátoltam. Kivéve a húsz perc pálinkaszünetet.

Az ebek megkapták a rántott levesüket a szombati EB (nem európabajnok: elb@szott!) túrófelfújttal. Kaptak még friss vizet és viszonylag hómentes közlekedőket, előteret a kutyaólakhoz. 

Két terasz. Greslappal. Csúszik, mint a rosseb. Nincs mit tenni. Marad a greslap. Még sem lehet bemetrógumizni az egészet! 

Út a garázshoz, út a pincéhez. 

Szilaj birtokba vette a havas kertet egy gyönyörű hosszú vágtával. Megbeszélte a kutyaszomszédokkal a történéseket, majd új vackot fedezett föl magának.

Lerázva a tuják, lerázva a tiszafa terasz fölé behajló ágainak egy része. 

Mindent megtettem azért, hogy érezzem a fájdalmat a lapocka táji, kvázi kampós nyúlványú csigolyámnál. 

A meteorológia további 10-20 cm havat ígér erre a vidékre.

Hurrá!

Persze ez mindig így volt. A hólapátolás molnárfüggő dolog  '90. óta. 

Szókati barátném érdeklődő levelére válaszolom, a délelőtt folyamán házaséletet éltem. Lakóházast. Mert jó élet a lakóházas élet!

Hétfő a szemétszállítás napja. A szemetet nem vitték el. Megtudom, Várpalotára szállítják. Innét! (Kerekítem a szemem. Igen, a Bakonyban hóhelyzet van.) Ezt nem tudtam. Már azt hittem, ez cég is római. Csak csodálja a havat. Ritkán lát ilyet. 

Rémisztő jelzőket olvastam a hóról, a hóesésről (pl. brutális hóömlés). ?????????????? Mintha nem is a Kárpát-medencében élnénk. Hanem valahol Afrika közepén... A hó mindig rosszkor jön, váratlanul jön és a közlekedésben fennakadásokat okoz. 

Magam részéről a fennakadásokat megszüntettem és még mindig esik.  Időnként ónos eső, aztán hó, momentán eső. 

Úgy látom, jól esik.