Bokszos

Sohasem állhattam doktorBéBét, nem mintha nem lenne a mai napig jeles képviselője tanult foglalkozásának, azonban volt egy megjegyzése anno ’87 körül, ami ma eszembe jutott. Egy be nem jelentett repülőgépes permetezés után birkahullákat kerestünk és számoltunk Pócalján, Póctetőn és a Máléhegy környékén. A dögök számlálása közben beszélt azokról a síró-rívó öregasszonyokról, akik elhízott, ocsmány, korcs kutyájukhoz, házhoz hívják őt. Egy kutya nem haszonállat. – mondta. Egy állat kevesebbet él, mint az ember. Tessék ezt megérteni. Tessék ezt tudomásul venni. Nem volt nekem akkor sem kutyám, sem macskám, sem haszonállatom, de megállt bennem az ütő. Akkor sem szívleltem, amikor Gábor mellett asszisztálva Pamacs műtétjénél megkérdezte: Mennyi idős a kutyus? 13 válaszoltam, s gondoltam: Nyazsgem, Pamacs nem kutyus, Pamacs PULI.

Na, ez jutott ma eszembe, amikor szomszédAttila kihúzta Bokszost az ólból, és hátra vitte a féltető alá a talicskán. Ma nincs sintér. A kertbe több tetem nem kerül. Szilajjal nem lehetett bírni, valamit tenni kellett. Holnap hívom Gábort, érvényteleníteni kell a chipet.

Nem, nem volt váratlan, ősz óta gyöngült, nehezebben mozgott, a szeme hályogos volt, azt vettem észre, hogy süketül is. Már nem evett sokat, de még lelkesen ugatott, eljárt a dolgára. Szilvesztert a szabad ég alatt töltötte minden rinyálás nélkül. Tegnap délután ugatva fogadott, s ma reggel megkapta az orrsimogatást.

Bokszos, korcs volt, ahogy a családi fáma tartotta, több mint németjuhász. Sosem volt csúnya, viszont időnként túlsúlyos, mert mindenkit lerabolt. Bokszos volt az a kutya, aki kénytelen volt Pamacsnak, Szilajnak behódolni. Nem tartozott az okos kutyák közé, a nehezen megtanult parancsot nagyon gyorsan tudta elfelejteni. Simán beengedte a betörőt. Egyszer szökött ki a kiskapun. Egyszer vertem meg (nekem jobban fájt), amikor ebből a szökésből hazajött…

Viszont szép volt. Zászlós farokkal, ragyogó, fekete szőrrel, rajongó tekintettel, igazi kutyahűséggel. Nem állított váratlan helyzetek elé, nem szedett össze kullancsot, tiszta volt a bundája, nem kellett vasárnap délelőtt riasztani az állatorvost miatta egyszer sem. 

Bokszos, már régen kifagyott a fügebokor, amiről leszedted az érett fügét, elment a gazdád, guta ütötte a barackfát, aminek az alsó ágairól leloptad a barackot, elpusztult Jaroszláv, akitől gerlét raboltál, itt hagyott tavaly bennünket Pamacs, a zsandárod. A kismacskák nagyon-nagyon régóta elkerülik ezt a portát, nehogy legyilkold valamelyiküket. A málnást felszámoltam az ősszel.

Szilaj megzavarodott. Áll az ólak előtt, nézi őket. Nem megy be egyikbe se. A tiédbe sem. Nem érti, miért van kizárva a kertből. Órák telnek el, mire iszik a tisztára súrolt, vizes edényből. Nem ugatja a járókelőket. Ül a teraszokon, hol elöl, hol hátul. A hátsó teraszon kiugat engem a házból, hogy simogassam meg a bongyor fejét.

Bokszos, nem tudok már sört önteni a tenyerembe, hogy megihasd. Elemér sem ad neked fröccsöt, hogy utána kicsit pityókásan körbe csahold a házat. Egyik gyerek sem fogja meg a farkadat. S a befőzni való sárgabarackból sem kapsz többé. Ahányszor kinézek a konyha ablakán, hiányzol. Hiányzol Attiláék kazánházának oldalától, hiányzol a tuják alól, hiányzol a teraszról, amint ott tévézel, hiányzol az ólból. Nem furdal többé a lelkiismeret, hogy talán kevesebb figyelmet kapsz... 

Bokszos, nem voltál elhízott, ocsmány, korcs. Én sem vagyok síró-rívó öregasszony, csak addig, míg ezt mind leírtam arról a jószágról, aki 11 éven, hét hónapon és négy napon részese volt az életemnek.