Imádom ezeket a pénteki
együttebédeléseket, amikre sajnos egyre ritkábban kerül sor.
Mint ahogy imádom idősebbik
sarjadékommal a reggeliket, amikor mindent előveszünk, van amit csak melegítünk,
van amit csak pirítunk, van amit meg is sütünk. Aztán nekiállunk és egy órán
keresztül csak eszünk, eszünk, mi több csemcsegve eszünk, és beszélgetünk.
Sajnos erre is egyre ritkábban kerül sor.
Imádom cimbim cimborájával a
vacsorákat és reggeliket - ez utóbbit
infantilisen korán, reggel hatkor -, mert jó enni adni neki, és jó vele együtt
enni.
/Tegnap volt a napja, hogy az új
eszközt – még névnapomról ajándék – beüzemelte fiatalabbik sarjadékom gondolván
azt, hogy milyen egyszerű, mert náluk is az volt. Igen ám, de itt minden
másképp működik, interneten jön a televízió is. Már rég Keith Richards
pengetett a készüléken a YouTu-ról, de még a csatornák nem voltak sehol… Nem
mintha annyira hiányoznának, mert híradónézésre használom a tévét, s időnként
elkapok rajta egy-egy néznivaló filmet, aztán annyi. Meg is lennék nélküle, de
a filmklubunkhoz nagyon kicsi és kényelmetlen volt már a számítógép monitora.
Alig fértek el a skacok előtte, nem szólva arról, hogy nekem is figyelnem kellett
az aktuális filmre, mert jöttek a kérdések, csak jöttek. Ám lőn a probléma
megoldásához Józsa Laci – mert, amit Józsa Laci megcsinál , az megvan csinálva
(így!), mondta annak idején tanult barátném -, akihez legott fordultunk, aki
varázsszót adott a szükséges kábel megvásárlásához, s aki a végső
kétségbeeséskor azt mondta, ha nem telefonálunk, akkor egy órán belül itt is
van. Itt volt, de már nem kellett bejönnie, mert a ’másik’ távirányító mindent
megoldott. Summa summarum, tanulhatom az eszköz kezelését. ’A’-ban bízom, ő
mindent tud, majd megtanítja nekem is./
Nem tudtam a beüzemelés pontos
idejét, csak annyit, hogy pénteken lesz. Már előző nap eldöntöttem, hogy mit is
főzök magamnak a következő két napra, amikor jött a telefon, hogy mi ma az
ebéd, jó lenne itt ebédelni. Persze, hogy nem volt megfelelő, tekintettel az
allergiákra, érzékenységekre és az éppen esedékes diétákra. Ellenben gyorsan
megegyeztünk abban, hogy mi is az, ami mindenkinek jó. A szárított vargányából
a gombaleves részéről mellőzhető, de milyen jó lenne végre egy paprikás krumpli.
Csütörtökön láttam Jánosomnál hagyományos füstölésű bordaszegélyt, nagyon
gusztusos volt, vettem is belőle. Aztán itthon azon gondolkodtam, hogy vajh’
miért is vettem meg. Hát, ezért. Akadt még
a krumpliba nyár végéről lefagyasztott paradicsom és paprika is, meg mellé
savanyított karfiol és enyhén csípős, ecetes almapaprika.
Ebédeltünk és beszélgettünk.
’Á’-ról,
aki végre olvas! Elolvasta a hét Harry Potter-t, és most már mást is olvas. A
napokban arról érdeklődött, hogy nehéz dolog-e regényt írni. Az oké, hogy
olvas, de éjszakába nyúlóan, majd jön a reggeli ébredés, amikor csak ül és ül
az ágya szélén, nincs jelen, valahol máshol jár, a zokniját a kezére húzza, és
bámul a világba. Mindeközben éjjelente megjelenik a szülők ágyánál, hogy
rosszat álmodott, részletesen el is meséli, majd viheti a cuccát és befekhet a
szülők közé, mellé. Nem eszi meg a
tízórait, nem eszi meg az almákat, nem eszik gyümölcsöt és éppen taknyos
megint, árnyéka önmagának. Valahol tényleg, máshol él. Lehet, hogy sokkal
érzékenyebb, mint ’A’?
’A’-ról,
aki beleveszett az
internet világába, nem olvas, sőt már beszélni sem tud, csak az ’izéket’
használja alanyként, állítmányként, tárgyként, határozóként és jelzőként
egyaránt, pedig jövőre felvételiznie kell, s mi lesz majd akkor. Ilyet mégsem
tehet majd. ’A’ azt is elmondta, hogy ’Á’ regényt ír, látta, sőt kijavította a
helyesírási hibákat – nagyon sok volt – benne.
’D’-ről,
aki ellenben eszik,
szendvicseket kér tízóraira és almát is, aki már összeolvas. Jó ránézni, mert
végre nem folyik a takony az orrából, kicsattan az egészségtől és telis tele
van energiával.
Sorra kerültem én is. Felszólító
módban. Miszerint írjak! Írjak V-ről. (Meglepődöm, mert az apja, és nem hívta így sosem.) Írjak V-ékről. Írjak
a gyerekkoromról. Írjak filmekről. Mondom, az írás nagyon időigényes, és nem is
vagyok olyan gyors, hogy leírjam azt, ami a fejemben jár, a nagyobbik részét
mindig elfelejtem. Kajánul szól vissza, na, ja, időigényes... ...neki mondom
pestinek, hogy hol folyik a Duna…
Ma reggel fölébredtem és
üldögéltem. Nem az ágy szélén, és a zoknimat sem a kezemre húztam. Üldögéltem a
konyha ablakával szemben, ittam a kávécskámat, bámultam a cinegéket, vártam
Szilaj fölbukkanó krizantémos fejét, Kócos apró, fekete mancsait az
ablakpárkány szélén, amikor eszembe jutott SimaAgyú kolléganőm bölcs mondása: A gyerekek nem úgy nőnek, hogy egyszerre széltében
és hosszában, hanem vagy széltében, vagy hosszában. ’A’-val sem történik más.
Az elmúlt félévben megnyúlt, keskeny lett a csípője, széles a válla, sűrű, sprőd
haja meghullámosodott, lehet frizurát vágatni, mindezzel egy időben fölengedett,
kinyílt és kilazult. Határozottan kellemes, mosolygós, csinos, kedves kamasz fiú
lett belőle. Ennek most volt itt az ideje. Majd elhagyja az ’izéket’, s
visszatér a tőle megszokott választékos verbalitáshoz. Szerintem nincs veszve
semmi. Tudom, SimaAgyú kolléganőm nagyon bölcs volt.
Leültem, s úgy döntöttem, ismét
írok a blogba.
